😊 💃🏻😎 LUNA VAKÁCIÓ 2025 ⛱️🕺🏻😊
Salsa VonalOn kurzusunkra várunk szeretettel, ha már legalább egy éve rendszeresen táncolod ezt a műfajt! :-)
Óráinkon izgalmas, buliban is jól használható kombinációkat tanulunk és jól be is gyakoroljuk azokat.
A különböző zenékben lévő ritmikai játékokat megjelenítjük a táncunkban is :-) és apró kis fortélyokkal még kényelmesebbé, lágyabbá és elegánsabbá tesszük mozdulatainkat, hogy csak úgy repülhessünk, amikor megszólal egy remek muzsika!
És vigyázat! Mindezt vidám hangulatban és szuper társaságban tesszük! :-) Várunk szeretettel!
Salsa VonalON kurzusunk több szintből/blokkból áll össze. Minden blokk 6*75 perces, melynek a végén egy nagy begyakorlást csinálunk, hogy mindent remekül tudjunk. A 6. alkalommal mindig egy vezetett gyakorlással egybekötött mini bulival zárjuk az adott blokkot. Ha valaki lemaradt volna valamiről, akkor így van lehetősége visszazárkózni. Ezután lépünk át a következő blokkba, ahol nem merülnek feledésbe az addig tanultak, gyakoroljuk őket, de újabb témákat is veszünk elő :-).
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES A KURZUSON VALÓ RÉSZVÉTELHEZ!
A sikeres regisztráció esetén, kapsz egy visszaigazoló e-mailt. Ha nem kapnál, vagy nem sikerül a regisztráció, kérünk, hogy írj az alábbi e-mail címre: werthani@gmail.com
(A regisztráció véglegesítése után, ha mégsem tudnál résztvenni a tanfolyamon, kérünk, hogy mielőbb jelezd nekünk. Nagyon szépen köszönjük :-)
Roxy Stúdió
Tátra utca 4 - Szent István körút sarkánál (13. kerület)
Jászai Mari tér és a Vígszínház között
Remek közlekedéssel!
4-es, nagyterem
Váltócipőt kellene hozni az órára! Köszönjük szépen
Szerdánként, 18:30-19:45-ig
Salsa VonalOn blokk bérlet (6*75 perc): 13 000 Ft/fő
(A bérletből 1 alkalmat lehet hiányozni. Ezt a hiányzást, a következő blokk bérlet vásárlásakor tudjuk jóváírni, azaz 1 alkalom árával kevesebbet kell fizetned majd a következő bérlet megvételekor.)